|
szeptember 24.
2021
|
Szalai Zoltán
|
A Duna budapesti szakasza fattyúágasan elágazó medermintázattal rendelkezik. A medrek és a köztük lévő szigetek helyzete meglehetősen stabil, a kavicsos üledékekbe vágódó meder csak lassan változik. A medrek és partok stabilitását igazolja a mai folyópart mentén egymás mellett sorakozó régészeti lelőhelyek elhelyezkedése is. A holocén elején kialakult medermintázat később mégis sokat változott. A legnagyobb változást az egykori mellékágak elhalása, feliszapolódása, feltöltődése, a köztük lévő szigetek partba olvadása jelentette. Ezt a folyamatot vizsgáljuk mintaterületünkön, az Óbudai-öblözet területén, Budapest III. kerületében. A vizsgált egykori Duna meder ma is létező, utolsó emléke a Mocsárosdűlő természetvédelmi terület.
A BTM Aquincumi Múzeum kutatói az elmúlt években számos régészeti feltárást végeztek a kerületben, így a Mocsárosdűlő peremén és több Duna-parti telken. A feltárásokkal egyidőben, azokhoz kapcsolódóan geomorfológiai kutatások történtek, illetve a feltárások rétegsoraiból és sekélyfúrásokból nyert talajminták vizsgálatára is sor került. Az üledékvizsgálatok magukba foglalták a minták fizikai, kémiai vizsgálatát, OSL és radiokarbon kormeghatározását.
A területre irányuló fokozott érdeklődés mind régészeti, mind földrajzi szempontból a korábbi kutatások felülvizsgálatát tette szükségessé és új eredményeket hozott a felszínfejlődés és az emberi megtelepedés helyi történetére nézve.
A vizsgált óbudai Duna meder a korai neolitikumban sekély, de még élő vízfolyásként rekonstruálható, a középső neolitikummal (7.400-6.900 BP) kezdődően vesztette el állandó kapcsolatát a főmederrel. Gyorsan feliszapolódó medrét az Aranyhegyi-patak hordalékkúpja is beszűkítette, majd elzárta. A felszíni vizek az egykori óbudai Duna medrében folytak, de annak folyásirányával ellenkezően, északkeleti irányban érték el a Dunát. Ez a vízfolyás a Csillaghegyi-patak őse. A patak dunai torkolatánál kanyar alakú torkolati részt formált. A torkolat körüli partszakaszon többkorszakú településkoncentráció alakult ki. Az egykori óbudai Duna medrének déli szakaszát az Aranyhegyi-patak foglalta el. Ennek dunai torkolatánál egy másik, hasonló településkoncentráció fejlődött ki. Az őskori megtelepedés legkedvezőbb adottságú területeit jelentő két pataktorkolat ma már nem látható, medreiket azóta áthelyezték. Az egykori Duna-meder több fázisban fokozatosan töltődött fel. Az egyes környezeti állapotokra vonatkozóan a Mocsárosdűlő területén és a Csillaghegyi-árok torkolatában vett minták eredményei adnak támpontokat.
A feliszapoldó meder, nyíltvizű tó és mélyártéri környezete hozzávetőleg Kr.e. 2800-ig volt jellemző, ezt követően sekélytavi, mocsáros, eutrofizáló környezet következett egészen a középkorig. A ma jellemző szárazabb állapot, kaszálók, legelők, puhafás erdők, lápos-mocsaras rétek mozaikja fokozatosan alakult ki a természeti és emberi hatások együttes következményeként. A tavat tápláló Rómaifürdő karsztforrásainak vizét már a római korban Aquincum vízellátására vezették el. A 17-19. században minden jelentősebb karsztforrás vizét malomcsatornákba gyűjtötték és pl. 1778-ban 12 malmot hajtottak vele. A malomcsatornák vize már nem a Csillaghegyi-árkon keresztül, hanem a mai Aquincumi Múzeumtól északra fekvő mesterséges csatornában érte el a Dunát.
