|
szeptember 24.
2021
|
Makádi Mariann
|
A térképek mindig fontos szerepet játszottak a geográfiában, így elsősorban a földrajzi oktatásban szerepelnek a téri tájékozódás és a térképpel való tájékozódás témakörei. Az utóbbi évtizedekben a kartográfiai, tágabb értelemben geovizualizációs kutatások fókuszába egyre inkább bekerülnek a kognitív képességeket és megismerési folyamatokat kutató, a térképhasználót egy rendszer részének tekintő, multidiszciplináris megközelítésű vizsgálatok. Az első hazai, a térképolvasó tekintetének követésén alapuló, kísérleti vizsgálatokat 2012-ben az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézetében valósítottuk meg. A következő években az ELTE Tehetséggondozási Tanácsának támogatásával a Kognitív Kartográfiai Kutatócsoport egy multidiszciplináris, hallgatói részvétellel folytatott kísérletben egy virtuális városban történt navigáció adatai alapján vizsgáltuk a téri viselkedés és a szemmozgáskövetés mintázatait. A virtuális valóság kínálta előnyök mellett azonban ennek a technológiának van néhány olyan korlátja, amelyek miatt a navigációs folyamatokat terepi környezetben, nagy terekben is vizsgálnunk kell ahhoz, hogy a humán téri megismerésről teljesebb képet kapjunk.
A nyomtatott térképi ábrázolásokra alapozott kartográfiai szakirodalomban meglehetősen kevés szó esik a térképek terepi használatáról. A szakirodalom szerint a térképek használatának előfeltétele a térkép helyes tájolása. Meg kell keresnünk valamelyik földrajzi főirányt, általában az északot, majd a térképlapot úgy kell forgatnunk, hogy annak kiemelt irányultsága, az északi irány egybeessen a valódival. Általános tévhit, hogy a térképeket mindig északra kell tájolni, hiszen léteznek más tájolású ábrázolások is, de még ennél is nagyobb tévedés azt hinni, hogy a terepi tájékozódás egyszerű feladat.
A 21. századi térképhasználóknak azonban látszólag már nincs szüksége a hagyományos térképpel való navigációra, mivel ezt a feladatot a mobil és navigációs eszközök végzik helyette. A mobiltelefonok és járműfedélzeti navigációs eszközök mára általánosan elterjedtek, és a műholdas helymeghatározásra –a köznyelvben csak „GPS”-ként említett szolgáltatásra – alapuló térképes navigáció szinte a világ bármely pontján automatikusan megoldja helyettünk az útvonaltervezés kérdését. A navigációs eszközökön a térképet a felhasználó haladási irányához tudjuk igazítani. Az eredmény egy „felfelé-előre” -tájolású térképi megjelenítés, amely a használó nézőpontjából mutatja az útvonalat. Kétségtelen hatékonyságuk ellenére a korszerű navigációs rendszerek rendszeres használatának egy hosszabb távon különösen aggasztó, negatív következménye a felhasználók téri tájékozódási képességeinek csökkenése. A korszerű, agyi képalkotó technológiát használó kísérletek kimutatták a GPS- használat és a hangos utasítások követése és a térkép használata során az agy eltérő működésére.
A különbség a kétfajta navigáció között kognitív szempontból a legnagyobb eltérés a téri tudás mentális reprezentációjában döntő viszonyítási keret. Míg a korszerű eszközök a személyfüggő, egocentrikus nézőpontot közvetítik, addig a különösen a nagyobb, tehát a földrajzi méretű környezet megismeréséhez inkább a nézőpontfüggetlen, allocentrikus referenciakeret, illetve a referenciakeretek integrálása, a kognitív térkép építése a hatékony stratégia.
Vajon hogyan függ össze a térképpel való tájékozódás és a kognitív térkép?
A nemzetközi kutatások eredményei, amelyeket elsősorban városi terekben való tájékozódás során gyűjtött viselkedési adatokra alapultak eltérő következtetésekhez vezettek. Egyes kutatók szerint a kognitív térkép északra tájolt, míg más kísérletek szerint a környezeti geometria határozza meg a viszonyítási keretrendszert. Az ELTE Informatikai Karának támogatásával a Lágymányosi Campuson folytatott kognitív kísérleteinkben azt vizsgáltuk magyar és külföldi hallgatók részvételével, hogy egy különleges tájékozódási helyzetben milyen irányultságú a téri viszonyítási keret, illetve milyen tényezők befolyásolhatják a különböző tájékozódási pontok helyzetének meghatározását. Kísérletünk azzal a – számunkra is meglepő – eredménnyel zárult, hogy a kísérletben részt vett földrajz és földtudományi szakos hallgatók fejében a kognitív térkép északra tájolt. A következő fázisában külföldi hallgatókkal kezdtük el az adatfelvételt, amely a vírushelyzet miatt kényszerűen félbeszakadt.
Előzetes eredményeinket azért mutatjuk be a hazai földrajzos közösségnek, mert a kérdéskör összetettsége mellett vizsgálataink a térképek, tágabban a vizualizációs eszközök kiemelkedő kognitív jelentőségére utalnak. A téri képességek nemcsak a földrajzban, hanem a STEM-tárgyak, így az informatika oktatásában is alapvető jelentőségűek. Ezért az ELTE Kognitív Kartográfiai Kutatócsoport a kísérletsorozat folytatásában a téri tájékozódási képességek vizsgálatát más korcsoportokra, elsősorban 5-12 éves korú gyermekekre, és a téri kompetenciák fejlesztésére is szeretné kiterjeszteni. (A kutatás az ELTE Informatikai Kar ED_18-1-2019-0030 szerződésszámú, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap Tématerületi kiválósági program finanszírozású projektje támogatta.)
