Felmerül azonban a kérdés, hogy beszélhetünk-e módszertani korszakváltásról? Vannak, akik úgy vélik, feltétlenül, hiszen a tanároknak olyan digitális kultúrát kellett mindennapi munkájuk részévé tenni, amelyek a távolléti oktatás nélkül még évtizedeket vettek volna igénybe. A fiatal generáció rámozdulását az új helyzetre rugalmasnak vélik. Mások árnyaltabban látják ezt dolgot, különösen abban a tekintetben, hogy mennyire tudatos, szakmailag és módszertanilag megalapozott a változás. Az előadás földrajzórák látogatásának tapasztalatai és óratervek elemzése alapján arra világít rá, hogy az online felületek alkotó módon való eredményes használatának miképp vet gátat a hagyományos frontális oktatás, melyek az online platformok használatához kapcsolódó munkaszervezési és módszertani hiányosságok. Csak látszólag eredményes a tanulási folyamat, ha az online alkalmazások csak azért épülnek be a tanítási folyamatba, mert kedvelik a diákok, de tartalmilag nem gazdagítják a tudásukat, ha nem épülnek egymásra a tanulási tevékenységek, nincs fejlesztési folyamat, hanem csak tanulási epizódok vannak. De még a jól eltervezett digitális eszközhasználatra vagy online együttműködésre épülő feladatok sem érik el a kívánt oktatási és fejlesztési célt, ha elmarad az így szerzett tapasztalat, tudáselem beillesztése a tudásrendszerbe. A távolléti oktatás is felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire idejétmúlt az oktatási folyamatban használt ellenőrzési és értékelési rendszer és az a szemlélet, hogy a tanulói igényekhez igazodó oktatás és folyamatos fejlesztés helyett a kimeneti mérésben, ellenőrzésben (a gyakorlatban használt kifejezéssel „számonkérésben”) csúcsosodik ki a pedagógia.