Az örökségturizmus legfontosabb kihívása a múlt hiteles és élményszerű rekonstrukciója a jelenben. A turista számára a történelemben a hétköznapi ember érdekes, akivel azonosulni tud. Mindenekelőtt arra kíváncsi, hogy Ő maga MA MIT élhet meg a történelmi falak között. Ugyanakkor „időutazásra” is készül: elvárja, hogy megélhesse a történelmi korok terét is.

Tanulmányomban megkísérlem felmérni egyes dél-dunántúli várak konkrét példáján, hogy egy adott örökségi helyszínen milyen térrétegek és miként épülnek egymásra – tudomásul véve, hogy ezek térben és időben, léptéktől és a teret megélő személytől függően folyamatosan változnak. Megvizsgálom a földrajzi térben – desztinációban, adott településen – és a turisztikai térben, valamint a turizmus metatereiben való működésüket; a kulturális infrastruktúrában, illetve a köztér funkcióban betöltött szerepüket. Foglalkozom az emberközpontú térérzékelés és a tértapasztalatok turizmusban releváns hatásaival, és megkísérlem felvázolni az „olvasható attrakciók” jellemzőit és hasznát. Vizsgálati szempont az örökségi helyszínek lokális és nemzeti identitásban betöltött szerepe, emlékezethelyként való értelmezésük.

Az „élő vár” – koncepció célja a „jó hely”-értékítélet kialakítása a látogatóban. Elsődleges eszköze a gazdag interpretációs kelléktár, ám hatékonyságát növeli a tér megélésnek, a tértermelés folyamatának tudatosítása.