Dr. Karácsonyi Dávid: Regionális földrajz és a földrajzi ismeretterjesztés lehetőségei a 21. századi Magyarországon
|
szeptember 24.
2021
|
Makádi Mariann
|
Az egyre inkább összekapcsolódó nemzetközi tudományos életben új horizontok nyíltak meg a hazai regionális földrajz kutatása és oktatása számára az elmúlt egy-két évtizedben, amely álláspontom szerint a tudományág reneszánszát fogja hosszabb távon elhozni. Az 1980-as évek végén a vasfüggöny leomlása után, majd az 1990-es évek végétől az internet terjedésével elérkező információ-dömpingben még úgy tűnt, hogy a hazai regionális földrajz válságba került, hisz megszűnt az oktatásban, a földrajzi ismeretterjesztésben betöltött korábbi monopóliuma. Ez válságot okozott nem csak a hazai, de a nemzetközi regionális földrajzban is. A globalizáció azonban nem honosította meg a nyugati társadalmi-kulturális mintákat a világ minden szegletében, sőt a regionális földrajzi diverzitás, az etnikai és kulturális sokszínűség, a globalizációra adott helyi válaszok fontosabbak lettek, mint valaha, amit a nemzetközi regionális földrajzban egyre inkább felismertek kutatók. Ez a trend a hazai regionális földrajzban is szépen kirajzolódik; például magukat korábban etnikai földrajzosként definiálók az elmúlt években intenzíven kezdtek foglalkozni egy-egy térség (pl. a posztszovjet világ) regionális földrajzi folyamataival.
A helytől és időtől független globális összekapcsoltság emellett új együttműködési lehetőségeket nyitott meg a hazai regionális földrajz művelői számára. Ma már pár óra alatt szakmai kapcsolatokat lehet kialakítani a világ másik felén lévő kutatóintézetekkel és kutatókkal akár hosszabb távú együttműködések és projektek keretében is. Erre a célra egyre szélesebb körben állnak rendelkezésre kutatási források mind Magyarországon, mind az EU-ban, továbbá rengeteg forrás hozzáférhető egy-egy fogadó országban is a magyar kutató geográfusok számára. Így a regionális földrajz kutatása már rég nem a külországok földrajzi leírását jelenti az információk összegyűjtésén, esetleg személyes utazási tapasztalatokon keresztül (vagy akár azok nélkül), hanem a kutató az adott fogadó helyen a helyi földrajzi problémákkal a legmagasabb szakmai színvonalon ismerkedhet meg, sőt egy-egy hosszabb tartózkodás során a helyi miliőt is jobban megismerheti, amelyre amúgy egy-egy rövidebb utazás során nem nyílna lehetősége.
Az együttműködésekből születő nemzetközi szintű publikációkon túl óriási mennyiségű, a regionális földrajz magyarországi oktatásában jól hasznosítható ismeretanyag gyűlik így össze, amelyet rendkívül fontos lenne minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni. A disszeminációnak különféle formái léteznek a nemzetközi workshopoktól kezdve, ahol távoli országokból érkező kutatók mutathatják be saját országuk, térségük problémáit, egészen a szélesebb közönség számára szóló beszámoló előadásokig, on-line beszélgetésekig, sőt akár a földrajzi blogokig és vlogokoig. A lehetőségek tárháza a koronavírus-pandémia következtében tovább bővült, mivel számos rendezvény az on-line térbe szorult, ezzel gyakorlatilag helyfüggetlenné téve azokat. Nagyon fontos lenne az így megszületett és elterjedt innovációkat a hazai regionális földrajzban a pandémia után is megtartani és minél szélesebb körben alkalmazni.
Mindezen folyamatok miatt úgy gondolom, hogy a ma már tarthatatlanná vált a hazai földrajzban korábban sokszor hangoztatott érvelés, miszerint a regionális földrajz egy értelmét vesztett, idejét múlt tudományág; „Finnországot kutassák a finnek”, „minket a magyar adófizetők azért fizetnek, hogy Magyarországot kutassuk”. Ezen érvelések már csak azért sem helyénvalók, mert egyrészt a regionális földrajzi kutatómunkához forrásként nem csak magyar adóforintok állnak rendelkezésre, másrészt a fenti szűklátókörű szemlélettel csak a források megszerzéséért folytatott versenyben gyengítjük magunkat, sőt elősegítjük, hogy más tudományok (közgazdaságtan, bölcsészet, nemzetközi kapcsolatok) képviselői elfoglalják azokat a pozíciókat, ahol a hazai regionális földrajznak is van mit letennie az asztalra.
